2013-ban még az erőteljesen omladozó vakolaton akadt meg az emberek szeme, a kastélyt látván. Szerencsére menthető állapotban volt, így annak köszönhetően, hogy bekerült a kastélyfelújítási programba, eme csoda megmenekült a pusztulástól.
E gyönyörű épület új életre keltésében működött közre a Garzon Bútor Kereskedelmi Kft. Kékesi Nándor projekt menedzser mellett Mikoláné Fekete Mária volt a projekt felelőse, aki a megvalósítás során szerzett élményeiről számol be.
Dégi Kastély rekonstrukció előtt, Dég
Hol is kezdjem? - kérdezte Marcsi gondolatai között kutatva. Talán azzal, hogy igazán 2022 februárjában csatlakoztunk eme programhoz, mint a kiállítás építésének kivitelezője. Mint az előző projekt során (Nádasdy-kastély, Nádasdladány) a Nádasdy család történetének is utána olvastam, ez most sem maradhatott el, hiszen számomra ezzel együtt lesz egy picit személyesebb a projekt. Innen tudom azt is, hogy a Festetics család a 18. században szakadt két ágra, melynek hercegi rangra emelt ága építette a keszthelyi kastélyt, grófi ága pedig Dégen építkezett.
Festetics család családfája, Dég
A kastély termeinek berendezését nehezítette az is, hogy nagyon kevés olyan írásos vagy képi forrás maradt fenn, melyben olvasható, vagy látható lenne a kastély régi állapota, berendezése.
A földszinti termekben jelenítették meg a család életét bemutató szobákat. Egyik ilyen terem a Botanika terem. Mivel ebben a korban rajongtak a természettudományért, nem meglepő, hogy a családi s hódolt ennek a szenvedélynek. A botanika iránt erősen érdeklődött Kossuth Lajos is, akinek az eredeti botanika szekrénye megtekinthető a helyszínen. Ennek mását készítettük el mi, mely a látogatók számára interaktív eleme a kiállításnak.
Kossuth Lajos botanika szekrénye a Botanika teremben, Dég
Hatalmas könyvgyűjteménnyel rendelkezett a grófi család, melyből jópárat én magas is foghattam a kezemben. Olyan érzés volt, mintha átjárt volna a történelem!
Könyvtár, Dég
Az 1600-as évekből is fennmaradt könyveiket az általunk gyártott könyvtárszekrény polcaira sorakoztatták fel. A szekrény mellett már csak a fal köríve emlékeztetett bennünket az egykor ott álló csigalépcsőre, melyet újra alkottunk, így most installációként az is megtekinthető.
Nagy hatással volt rám a díszterem már az első alkalommal is. A csodálatos kupolás teremben meg kellett oldanunk, hogy a műemlék alatt álló íves falába úgy helyezzük el a vásznat, hogy ott nem károsodik semmi és a látogatók is élvezni tudják az árnyékzenészeket. Másik igen nagy feladat a teremben a régi kovácsoltvas csillár lecsörlőzése és az új antik csillár felhelyezés volt.
Díszterem, Dég
A hálószobában jelenik meg talán a legtöbb műtárgy, melyek mellett Festetics Wanda portréja ékeskedik. A kastélyban fellelhető képek, festmények felhelyezése is a mi vállalásunk közé tartozott, mely közül az egyik legemlékezetesebb Wanda portréja körüli munka volt. A képkeret önmagában is egy műalkotás, melynek robosztus súlya miatt nem lehetett szimplán a falra helyezni, ezért egy fémkeretet rögzítettünk a falra és arra állítottuk a festményt.
Hálószoba, Dég
A Sándor teremben mutatják be Festetics Sándor világát, a sportos életet. Az ide készített hardveres-szoftveres munkák is a kastély interaktivitását növelik. Meghallgathatjuk a kastély korábbi dolgozóinak interjúit, és fotózkodhatunk egy korabeli sportoló bőrébe bújva.
Kékesi Nándor és Mikoláné Fekete Mária,
Garzon Bútor Kereskedelmi Kft. munkatársai a Sándor teremben, Dég
Még mindig a földszinten járunk, amikor is találkozhatunk 3 olyan szobával, mely nem a kastély életét mutatja be, hanem más tematikát követnek. Az egyik a klasszicizmusnak állít emléket, a teremben felépítettük a kastély hátsó homlokzatának kicsinyített mását, mely installáció ablakán mi is kitekinthetünk. A szoba közepén áll egy játékasztal, ahol a gyerekek ügyeskedhetnek és összetehetik a Nemzeti Múzeum és a Festetics-kastély makettjét.
Klasszicista emlékszoba, Dég
A kertszobában a kastély park történetével ismerkedhetnek meg a látogatók. A színes képekkel fóliázott álfal előtt a saját kezűleg készített kőparteleket is megcsodálhatjuk.
Kertszoba, Dég
A földszinti folyosó végén kapott helyet korábban a kastélyban működő gyermekotthon története. A vetítőteremben készült el a legmagasabb álfal, a terem teljes magasságában készülő fal rögzítése egy újabb kihívás elé állított bennünket, ugyanis a műemlékvédelmi szakvélemény szerint meg voltak határozva, hogy a kastély termeiben milyen magasságban lehetséges rögzítő pontokat fúrni.
Vetítőterem, Dég
A kastélyba telepített vitrinek egytől-egyig remekmunkák. Közülük is a legérdekesebbek a kúpos vitrinek, melyek az emeleten a szabadkőművesség egy-egy jelképes tárgyát mutatják be, mielőtt a látogató a beavatási szertartásra érkezne a Black box terembe. Ezt a termet nevezhetnénk úgy is, hogy termet a terembe, ugyanis a meglévő helységbe egy kisebb fekete doboz került kivitelezésre.
A szabadkőműves páholy termében áll az általunk épített íves álfal, mely mögött egy nemrég felfedezett régi falfestés bujkált a vakolat alatt. Sajnos ezt a látogatók nem láthatják, de gondoltam, hogy egy kis kulisszatitkot megosztok.
Szabadkőműves páholy, Dég
Az emelet utolsó szobájában leülhetünk a nagy asztalhoz a szabadkőművesek köré. A kontúrfigurás székeken helyet foglalva meghallgathatjuk a magyar szabadkőművesség nagy alakjait.
Szabadkőművesek asztala, Dég
A hatalmas park egyik ékessége a tó szigetén álló Hollandi ház, melynek vöröstéglás megjelenése festői az év minden szakában. A ház emeleti része a tüdőbeteg Festetics Andorné lakhelyét mutatja be. Betegségének gyógyítása érdekében ide vezették fel a földszinti istálló ammónia tartalmú levegőjét. A földszinten helyeztünk el két műtehenet rekonstruálva azt, hogy ott a múltban valóban tehenek éltek. A bejárat mellett álló állat a gyerekek körében sikert arató szoftverrel ellátott, fejhető kialakítást kapott. A házat eredetileg áthúzható csónakon lehetett csak megközelíteni.
A Hollandi ház, Dég
Remélem, hogy a munka során szerzett élményeimet megosztva felkeltettem a kedves Olvasó figyelmét, és időt szán arra, hogy ezt a gyönyörűen felújított kincset meglátogassa, és átélje az értékes múlt pillanatait!
Kellemes időtöltést kívánok!
képek forrása: travellina, duol.hu, degikastely.hu